A művésznő esete a kobratulajdonossal I.

A művésznőt remek tehetséggel és még remekebb idomokkal áldotta meg a sors. Ha a kobratulajdonos ránézett is véletlenül, nagy ritkán, csak a tökéletességét és angyali ártatlanságát látta.

Az előadás egy virágportól terhes levegőjű áprilisi napon kezdődött. A művésznő nem készült az előadásra, csak úgy céltalanul bámult a kerek világba, mikor a kobratulajdonos besétált a színházba. A művésznő oldalra fordította a fejét az érkező kobratulajdonos láttán és a legangyalibb mosolyát varázsolta arcára. A kobratulajdonos egy pillanatra meghőkölt a mosoly láttán.

Már-már elbizonytalanodott, hogy ez a mosoly neki szól, de bátortalanul visszamosolygott ő is. Ezen a ponton pecsételődött meg a sorsa a szerencsétlen kobratulajdonosnak. Kálváriája rögös útja innen indult a végzete felé.

Ó és micsoda hatalma van a művésznőnek, hogy képes megbolondítani a hűség mintaképeit, akik eddig keményen kitartottak a becsületességük mellett. Ja, hogy most is kemények becsületesen... hát persze. Különben a művésznő nem tudná mindenféle bűvésztrükkel előcsalogatni azt a fránya kobrát a rejtekéről.

A művésznő pedig vérbeli művésznő, mindig pontosan tudja, hogy gyakoroljon hatást a lelkes közönségre. Elég egy pillarebegtetés egy elfojtott kis sóhaj és a lelkes kobratulajdonos már is az előadás hatása alá került. Szinte késztetést érez, hogy megtapsolja a remek mutatványt és gondolatban már lelkesen tapsol is a művésznő fenekén, ami olyan pompásan gömbölyödik a ruhán át.

De a művésznő mértéktartó! Nagyon is az, mert csak lassan halad a színdarabban előre. Hagyja, hogy a kobratulajdonost kellően elkábítsa az előadás. Lehet, hogy a művésznőt hidegen hagyja a kobratulajdonos a továbbiakban, vagy éppen a kobratulajdonos tér észhez előbb a bűvöletből.

Mondom lehet... ilyen is van, de ha a kobra felágaskodik, nagy valószínűséggel támadni is fog. Ebben a helyzetben már jórészt a művésznőnél az irányítás, és ezt pontosan tudja is. Eljött a nagy rácsodálkozások ideje.

Nahát neked kötöttségeid vannak... ó, de hát akkor te...

Jó, ha eddig tart a csodálkozás, ha a művésznőben is ott a kíváncsiság a kobratulajdonos iránt. Innen fogva elindul az igazi előadás. Van minden, ami csak kell. Pazar kellékektől megvilágításig minden. A színpad lassan rózsaszínűre vált. A nézőtéren rózsaszín vattacukrot majszol a kobratulajdonos. A szája megtelik édes ízzel, a feje meg édes gondolatokkal. Egyik csiklandós édes gondolat követi a másikat, miközben káprázik a szeme a sok látnivalótól a remek előadás közben. A művésznő rendszerint meghajol egyes jelenetek végén, ami külön öröm, mert a mély dekoltázsban előbukkanó halmok látványára a kobra izgatottan kapja fel a fejét, hogy vajon teljes egészében sikerül-e eme nemes domborulatoknak kitörni a ruha rabságából. Gondolatban már segít is kiszabadítani -hátulról természetesen- a művésznő dekoltázsában raboskodó halmokat. És ebben a hátulról való megközelítésben nincs semmiféle hátsószándék, csak pusztán a meglepetés erejével szeretne a kobratulajdonos hatni a művésznőre. Mert ugye tudjuk, a művésznők rajonganak a meglepetésekért. Amikor egy napon a művésznő előadás után elsuhant a kobratulajdonos előtt a szűk folyosón, ahol a lelkes kobratulajdonos szorongva várta, hogy láthassa imádata tárgyát, véletlenül óvatosan végig simított a kobra rejtekhelye felett. Oly észrevétlen, oly ártatlan volt az egész, hogy a kobratulajdonos gondolkodóba is esik tőle. Ez vajon megtörtént-e, vagy csak a felingerelt fantáziájának a lázálma szülte az iménti pillanatot. Akárhogy is volt, ettől fogva már nincs megállás. A kobratulajdonos villámgyorsan suhan a művésznő után a szűk folyóson. Utoléri és a falhoz szorítja, hogy szegény művésznő alig tud hangot adni felháborodásának, hogy ezt ...ezt...ezt... nem szabad... mert hát a kötelezettségek, meg a becsület, meg a mit tudom én mi. A kötelezettségek kötele megszégyenülten omlik le a művésznő kecses kis lába elé, a becsület meg pironkodva messzire szalad, miközben a kobratulajdonos felhevülten szorítja a művésznőt egyre közelebb magához, míg teljesen el nem veszik benne.

A művésznő tetetett felháborodással védeni próbálja rég elveszett erénye foszlányait, de mindhiába a kobratulajdonos és a szenvedélye erősebb a tetetett felháborodásnál.

Szegény, szegény művésznő, hát mi lesz így most veled? Az előadás most kell véget érjen, ily drámaian, hogy elveszted a csatát? Vagy harcolni fogsz egy új jelenetben, ahol egész más lesz a tét?

Folytatás: A művésznő esete a kobratulajdonossal II.